Kocséri gólyafészek rendbe tétele.

Ma Kocséron jártunk, ahol az ún „pusztai fészket” tettük rendbe 🙂
Sokan követik a KWN Telekom által bekamerázott Kocsér külterületi gólyafészek életét.
Ez egy régi fészek, a Google street view 2012-es fotóján is hatalmas, vastag fészek volt már.
Most érkeztek meg a lakói, minden néző, követő örömére…., azonban hamar kiderült, a tél nem tett jót a fészeknek, a középső részén átlyukadt…., annyira, hogy a gólya át tudta rajta dugni a fejét.
Ez aggasztó tünet volt, mert a fészek elöregedését, teljes elkomposztálódását jelezte.
Ugyan a pár azonnal elkezdte foltozni, de a gyorsan – szó szerint egy órán belül- a kocséri polgármester, Hriagyel Csaba, és iskolai gólyafészek gazdája Gévai Imre által megtartott helyszíni szemle sajnos igazolta a gyanút, a legrosszabb félelmünket…,a fészek egyik oldalon elkezdett leszakadni már, a „Szentlélek” tartotta az egészet, ráadásul a fészek alatt semmi tartószerkezet, fészekalap nem volt, az csak a régi villanydrót kereszttartóján támaszkodott.
Ők ott helyben nézték, küldték a fotókat, én meg a vonal túlsó végén állapítottam meg szomorúan, mekkora nagy a baj.
Nem az volt a kérdés, hogy a fészek széthullik-e, leborul-e, hanem az, hogy ezt holnap, vagy a jövő héten teszi, esetleg már tojások, fiókák alatt a nyár folyamán.
Azonnal cselekedni kellet.
Késő estére állt össze, hogy van azonnal fogható fészekalap, meg minden más is rendelkezésre áll; kora reggelre tud jönni kosaras autó, tud jönni a kamerát működtető KWN Telekom is, no meg Gévai Imre is segíteni, tehát minden megvan, ami a fészekcseréhez kell.
Egyedüli kérdés az volt, hogy beférünk-e még a több naposra ígért eső elé…. Ha fölázik ott a talaj, kosarassal nem lehet odajutni sem…., és persze az eső mindenek őrülten hiányzik, de a félig már szétesett fészeknek biztosan nem…., ha elázik, és ledől, és csak napok múltán jutunk oda, úgy szinte biztos, már menni sem érdemes, a gólyák nem várnak, elmennek 🙁
Így reggel hatkor már a megpakolt autóval (benne fészekalap, széna, rőzse, szerszámok) úton voltam Kocsér irányában, mert az előjelzés szerint délig volt még esélyünk…
A többiek már a helyszínen voltak, mikor 8-ra odaértem. Együtt állapítottuk meg, hogy az előző naphoz képest is erősen romlott a fészek állapota.
Ezt gyorsan igazolta az, hogy elég volt a kosarasból nagyjából „egy ujjal” hozzáérni, dőlt, zuhant le az egész.
Helyére előbb felkerült az új alap rögzítő szerkezete, majd a helyszínen, közös „kalákában” megfont, megépített fészekkel a tetején az új – ráadásul a legjobb felé, 150cm-es – fészekalap is a helyére került.
Ezt követően a kamera szezonális karbantartása is meg lett csinálva, meg be lett állítva az új fészekhez. ..
Éééés készen is voltunk.😁
A gólyák nem voltak a fészekben, sőt a környéken sem, amikor odaértünk, később felbukkantak párszáz méterre tőlünk, a legelőn, ahol békésen szedegettek. Meg se nézték mit csinálunk, illetve egyszer tettek egy kört, majd a másik irányban párszáz méterre szálltak le ismét bogarászni.
Mivel már kezdett cseperegni az eső, mi a munka végeztével eljöttünk. A fészek készen volt, a kamera működött, mindenki láthatta, milyen jóféle, csinos és nagy fészket kaptak….Aztán már mi is kamerán át láttuk, hogy ahogy megmondtam, estére már a fészekben volt a pár, mintha mi sem történt volna 😎🥰
Visszatérve az elejére, ilyen az, amikor a cél érdekében tökéletes és hatékony összefogás van, a baj észlelésétől számítva egy nap alatt megoldás lett, lezajlott a fészekcsere, a gólyák immáron biztonságban fészkelhetnek. Legalábbis attól nem kell tartani, hogy a fészek szétesik alattuk.
Szeretem az ilyet 😇, amikor így mennek, flottul működnek a dolgok, és ezúton köszönöm a Kocsériaknak a hihetetlenül pozitív hozzáállást, hogy mindenki habozás nélkül beáldozta szombat hajnalát, délelőttjét a gólyák érdekében.
(András)
UI: tettem hozzá két friss fotót, másnap reggelről. Az elsőn éppen emeletes gólya volt (az elfogadás igazi jele), a másik már napfelkelte utáni, ahogy éppen belakják, amit tegnap építettünk.
Azt hiszem, amikor valaki bárhol, bármikor egy ilyen fészekjavítás, csere, építés ELLEN prüszköl, akkor meg kell vele ezt nézetni .., s ha ebből sem ért, akkor az illető hülye, adjunk neki erről írásos igazolást. 😎
Jut is eszembe:
A legjobb, legszebb, és legpraktikusabb 150es feszekalapot mi is ajándékba kaptuk, összesen 10db-t.
Minden más pénzbe kerül (autó, üzemanyag, matrica, kaja, szerszámok, útközben majszolni való csoki,stb) , így ha támogatni szeretnél minket,ugyaz alábbi utakon megteheted:
Nincs túl kicsi adomány, minden csepp számít 🙂
Erste bank, forint számla:
11600006–00000000–50682795
Márton Béláné nevén.
Revolut bank:
LT89 3250 0099 6121 8206
András Márton nevén
Revolut számláról küldve:
revolut.me/birdmania
PayPal:
[email protected]
Avagy
https://www.paypal.me/MartonAndras
Patreon
https://www.patreon.com/birdmania