Menü ajánlatunk!
Október 07-11-ig!
A mai napon töltötte be 90. életévét a településünkön élő Csák Albertné. A jeles alkalomból Hriagyel Csaba polgármester köszöntötte az ünnepeltet és átadta Orbán Viktor
Örömmel értesítem a lakosságot, hogy a 2024. évi Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása pályázati kiírás kapcsán az önkormányzat által benyújtott pályázatot a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága
Nem célunk, hogy kitüntető címet vagy díszoklevelet kapjunk azért, mert emberbarát önkormányzat, madárbarát község vagy békés falu vagyunk. Egyszerűen csak ilyenek vagyunk. Tősgyökeres kocsériként és polgármesterként is merem ezt mondani.
Jelentős tanyavilággal rendelkező katolikus jász község Kocsér. Jászapátiból érkező elődeink 1877-ben alapították újra a török időkben kipusztult falut. Azóta tesszük termékennyé ezt a földet, vetéssel, aratással, állattartással. Bár napjainkban sokan már eljárnak dolgozni a közeli városokba, Kecskemétre, Nagykőrösre, Tiszakécskére.
Békés és biztonságos falu Kocsér. Gondosan ápoljuk a parkjainkat, az utcáinkat és a hagyományainkat. Petőfi Sándor emlékét a Kutyakaparó csárdánál, elődeink keze nyomát a Helytörténeti Gyűjteményben.
Óvodánk, iskolánk, egészségügyi szolgálatunk, kereskedelmi egységeink kisvárosi szintű szolgáltatásokat nyújtanak.
Ha horgászni, madarászni vagy lovagolni akar, itt jó helyen jár! Tudunk szolgálni tejjel és mézzel, szilvapálinkával és birkapörkölttel, de finom pizzával is. Békességgel és harangszóval, itt a honlapon pedig információval, nézzen körbe!
Színes rendezvényeinkre szeretettel várjuk vendégeinket, az itt élőket, az elszármazottakat, a véletlenül betérőket és a határon túli jó barátokat. Az augusztusi búcsúra, az őszi szüreti mulatságra, az adventi koncertre vagy épp futófesztiválra. Intézményeink munkájának, civil szervezetink kezdeményezéseinek köszönhetően szinte mindig van mire készülni, van miről beszélni.
Segítjük az itt élőket, szeretettel látjuk a vendégeket, örömmel fogadjuk a letelepedni vágyókat! Kérdezzék csak meg a gólyáinkat! Aztán bizonyosodjanak meg róla!
Örömmel látom Önöket is!
Hriagyel Csaba
polgármester
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |